omagoku

Az a 7. év nagy buktató volt az életemben. Nemcsak a nehéz tanórák amikre egyátalán nem tudtam odafigyelni ,hanem a sok rossz miatt is ami velem történt. Mintha valami rossz átok sújtott volna, úgy sodorta kereszetül az életemet a kiszámíthatatlan sejtelemes rossz. Minden 2006 Novemberében kezdődött. A születésnapomkor. Az én hőnszeretett mamám agyvérzést kapott, már a másodikat. Ahogy a kórházi ágyon feküdt az intezíven, és néztem bele a mély kék és szomoró szemeibe, azon gondolkodtam ,hogy mért történt ez? Magamat hibáztattam ,mert nem voltam ott, amikor lesújtott rá, ..nem mintha tehettem volna valamit is. Az orvosok nem jósoltak neki túl sok jót, de én mégis reménykedtem a felépülésében. De a hitem hiába való volt. Februárban meghalt a mama...Belülről teljesen összetörtem. Az egyedül maradt papámat nekünk kellett gondoznunk édesanyámmal külső segítség nélkül. A parkínzonkórban szenvedő öreget már nem lehetett szavakkal irányítani. Mindent összetört ami az útjában volt. Remegő kezeit látván kiült az arcomon a rémület. Az iskolából jövet mindennap a papámhoz kellett mennem ,nem pedig haza, hogy segítsek anyámnak. Ez nagyon meglátszott a jegyeimen, szinte minden tantárgyból 3 jegyet rontottam. Az iskolában kitörtem magamból , a mamám halála nagyon megrázott, összefirkáltam egy ajtót, és ezért a jutalmam egy osztályfőnöki rovó volt. A félévi bizonyítványomat a rovómmal együtt eltitkoltam. Forrt bennem minden...minden reggel álmatlan éjszakákkal és könnyekkel ébredtem. Tudtam nem bírom sokáig. Pár gyötrelmes hónap után a papámat beadtuk az öregek otthonába.  Nem gondozták odafigyelően és követte a mamámat a halálba. Én nem bírtam tovább , és a fájdalmaimban elmerülve csak halmoztam a körülöttem lévő családi gondokat és feszültségeket. A jegyeim egyátalán nem javultak , és még egy újabb osztályfőnökit is szereztem a megkeseredésem miatt, már nem tudom mit véztkeztem. Az egyik kémia órán sírógörcsöt kaptam és nem bírtam abbahagyni. Hetekig sírtam az eltitkolt érzelmeim miatt, amikor csak magamba néztem.A jegyeim kiderültek ...és újabb fejmosást kaptam az élettől...A barátok próbáltak enyhíteni a fájdalmamon és vígasztalgattak ,de ők sem tudták valójában milyen szívszaggató fájdalmat is érzek belűl...

Teljes volt az év...végre nyár!!! Fantasztikus!!! Azután a hosszú ,kemény , mepróbáltatásokkal teli 10 hónap után , végre kijelenthetjük:-Szabadok vagyunk!!! Néhol nagyon kajakul, néhol viszont nagyon unalmasan telt az a nyár. Minden tervünk fuccsba ment. Kezdett kiapadni a mi kis optimista rálátásunk mindenre. De nem adtuk fel. Mikor együtt voltunk minden jónak tűnt és jó is volt..sződtük a terveinket a jövőre nézve. Hatalmas álmok meg nem valósítható emancipációk. Ezek voltunk mi kicsi gyerekként. Olynokról álmodoztunk ,amikről egy ennyi idős kiskölyöknek még fogalama sem volt .  Sok elképzelésünk volt a nyár napjainak szórakozással teli kitöltésére. De ezek mind csak elképzelések voltak. A sziget. Sokat gondoltunk rá:- mi lenne ha kimehetnénk csak ketten. A szüleink hallani sem akartak róla.Érthető volt, hiszen még csak 12 évesek voltunk. De mi ezt akkor sem akartuk elfogadni. Sok duzzogással , hátrahagyott tervekkel. Megkezdtük a nem várt 7. évet ....

Lassan az év vége felé közeledtünk. Egyre jobban azt fedeztük fel ,hogy  sokmindenkinek feltűnt a mi nagyon jó barátságunk. Mai napig nem tudjuk ez mért volt rossz másoknak. Természet rendje szerint sok pletyka keringett rólunk , olyanok is amikben még mi is megdöbbentünk.Nem voltunk mi rossz lányok és ezt tudták mások is, pont ez volt az ami szemet szúrt a nem épp kebelbarátainknak. Próbálkoztunk mindenkihez barátilag , kedvesen közeledni, mert tudtuk ezzel sokkal több mindent el lehet érni. A tanárok kezdtek mindet megszeretni ,amennyire csak lehetett jó tanuló módjára próbáltunk példát mutatni másoknak. Nekem ez sokszor kevés sikerrel, de azért hatólag sikerült. Az iskolában felmutatott jegyeim nem voltak a legjobbak ,de egyre inkább azt mondtam magamban: -igen , lesz ez még jobb is. Törekedtünk arra, amire más nem. Legalábbis nagyon kevesen, de akik mégis azok nem voltak éppen a népszerű emberek körében. Eminens csoportba tartoztak. Próbáltuk megteremteni azt a réteget az iskolában ami azt tükrözte: légy spontán ,szeretnivaló, népszerű, furcsa és egyben ami a legfontosabb ehhez ne társuljon a butaság. Légy jó tanuló ,mert ez jó , jó lesz a jövődben , jó lesz a barátaid körében , és hasznát veszed majd a munkádban is. Nem mindig jó és klassz az ,hogyha rossz tanuló vagy. Lehetsz eminens , de egyben jófej , és szentimentálisan kiszámíthatatlan.:)-csak intézd ügyesen. Légy önmagad, ne zárkózz el a világtól, mert az csak érted van. Mindenben van valami jó és az ellenkezőjére ne is gondolj.-mert jóérzés az ,hogyha megkérdeznek valamiről, és mindenki rázza a fejét, de te tudsz válaszolni , méghozzá nagyon frappánsan , mert hisz művelt vagy és nagyon imádnivaló ember...

2005 szeptembere. A gyerekek álltal legutálltabb hónap az évben. Nem volt máshogy ez Zalagerszegen sem az Ady sutyóban, ahol a mi kis  utálatos és a tipikusan a tanárok álltal kiutált porbafingó 6-a osztályunk újra összegyűlt. Még senki sem sejtett semmit...talán készülnek valamire a tanárok ,megint..  a mi legnagyobb szomorúságunkra.-gondoltuk. Új év új kiba*zás. Mindig velünk..azért volt egy kis igazságuk. Amikor meghallottuk ,hogy mindennap 7 óra..még csodállkoztunk is. Csak ennyire futotta a tanároknak? Azt hittük valami több lesz...Befáradtunk a rég nem látott osztálytermünkbe.Láttuk : 2 új osztálytárs.Nah az észosztók mégis kitettek magukért. Amúgy is utálltuk az új jövevényeket.Teltek- múltak a hónapok és én egyre jobban leronotottam az átlagomat, szokásom szerint. Ez nem az én hibám volt, valahogy nem vagyok hozzászokva a tanuláshoz-gondoltam. Az új lány volt az oka. A legjobb barátnémmá vált. Soha nem gondoltam volna ,hogy ennyi idő után ennyire meg tudok bízni egy emberben és szeretni azt.De ahogy egyre jobban kezdtük megismerni egymást elhalványult az a gondolat,hogy nem vagyok képes tanulni. Egyre jobb jegyeket szerztem.Rádöbbentett arra , hogy menyire sokminden érdekel , és mennyire sok a közös tulajdonságunk.Ez mind szép és jó, de nagyon sokat csalódtam barátok miatt az életben és szerintem ezzel sokmindenki így van.Gondoltam ez is csak 1 évig fog tartani , vagy tán addig sem ,hisz a lányok megrögzött tulajdonságuk a barátaik kibeszélése.De ő nem ilyen volt  ..ilyen lányt még nem láttam az életben. Az érdeklődési körünk egyre tágult.. Japán a mindenünk volt. Nah és persze  az én furcsa lelki világom Németország felé. Kezdtük lenézni az olyan embereket , akik abból örültek ,hogy másnak fájdalmat okozhatnak a külső vagy tán a belső tulajdonsági jegyek kifigurázása miatt, az érintettek szemébe mondva nem tetszésüket. Lenéztük azokat ,akiknem nem számítottak az emberi értékek , és próbáltak nagyok lenni ,de ezzel csak a kicsinyességükre futotta.Néha-néha régen mi is ilyenek voltunk...a saját megdöbbenésünkre eszméltünk fel.-Ez most mért is jó nekünk?nem tudtuk meg rá a választ , csak az ,hogy unatkozunk és próbáljuk elfoglalni magunkat valamivel ,de mást nem látunk ,csak a körülöttünk lévő ugyanolyan embereket , mint mi vagyunk. Ez kéztetett minket. Kissé gondolkodunk...nem éri meg az ,hogy megutáljanak bennünket...